FutuREAL WOMAN

Pokorny Lia: „Az 50 az új 50”

Van, amikor nem egy új élet kezdődik, hanem ugyanaz az élet válik egészen mássá. Amikor megtanulunk nemet mondani, határokat húzni, elengedni a kontrollt, és végül nem mások elvárásaihoz, hanem saját magunkhoz igazodni. A FutuREAL WOMAN sorozat első szereplője, Pokorny Lia éppen erről mesél. Őszintén, humorral és azzal a különleges könnyedséggel, amely mögött sok megélt tapasztalat és még több önismereti munka van.

Ki vagy, amikor senki nem figyel?

„Egy nagy, lusta macska” – mondja Lia nevetve.

És ahogy mesél róla, szinte látjuk magunk előtt: egy nagy, kényelmes fotelben, egy jó könyvvel vagy sorozattal, esetleg egy ráérős baráti beszélgetéssel teremt magának olyan minőségi énidőt, amelyből töltekezni lehet a következő feladat előtt. Szereti az otthona minden zegét-zugát, éppen úgy kikapcsolja a főzés vagy a növényeiről való gondoskodás, mint a kreatív feladatok. Fontos számára, hogy a leghétköznapibb tevékenységben is képes legyen egyszerűen csak jelen lenni.

„Lelassul ilyenkor az idő” – mondja. Talán ez az egyik legjobb megfogalmazása annak, amire mindannyian vágyunk néha: amikor nem kell teljesíteni, megfelelni, sietni. Amikor egyszerűen csak jól vagyunk abban a térben és életben, amit magunknak teremtettünk.

Liának ez különösen sokat jelent. Az otthon számára ugyanis nem csupán egy hely, ahová hazaérkezik. 

„Ez az én bázisom, a lelkemnek egy darabja.” 

A lakás minden részletét úgy alakította ki, hogy ne csupán kellemes esztétikai élményt nyújtson, hanem valódi nyugalmat árasszon. A tárgyakban visszaköszönnek a szerettei, a barátok és a kollégák, és a múlt emlékei.

„És itt van velem a magányom is. De hosszú ideje így van ez már, jól elvagyunk egymással. Még a szóval sincs bajom: ott van benne a mag, a magamban, magammal levés… Számomra ez nagyon fontos dolog. Megélhetem az egyedüllét örömeit – mert bizony vannak neki –, ha pedig úgy érzem, kapcsolódni szeretnék másokhoz, beengedhetem az életterembe azokat, akiket szeretek, akikkel jó együtt időt tölteni, akik fontosak a számomra.” 

A kedvesség mögött határok vannak

Talán éppen ezért érdekes az is, hogy Lia szerint melyik tulajdonságát értik félre leggyakrabban: a kedvességét. Szereti, ha harmónia van körülötte: a kapcsolataiban és önmagában is. A kedvességét azonban időnként többre értelmezik annál, mint amit valójában jelent: egyfajta folyamatos rendelkezésre állásként kezelik, amellyel automatikusan együtt jár a még több figyelem, a még több jelenlét.

„Ebben persze nekem is fontos szerepem van: a saját határaimra nekem kell vigyáznom.”

A határok meghúzása pedig nem mindig volt természetes számára. Sőt, visszatekintve éppen ez az egyik legfontosabb dolog, amit meg kellett tanulnia.

Lia életében mindig is fontos szerepet játszott az önismeret, de három évvel ezelőtt valami radikálisan megváltozott benne. 52 éves volt, amikor igazán megértette, mennyire félt korábban az autonómiától, az elengedéstől, attól, hogy nemet mondjon, határokat húzzon.  Félt megtapasztalni, mi történik akkor, ha nem akar mindenkinek mindenáron megfelelni.

Azóta, ahogy fogalmaz, mintha kicserélték volna az életét. Megszületett benne egy mélyen gyökerező önbecsülés, és egy alapvető tisztelet saját maga iránt. Több lett a nyugalom, kevesebb a kényszer: nem érzi úgy, hogy bármit is bizonyítania kellene...

„Mindenkinek joga van azt gondolni, amit csak akar. Nekem viszont a saját gondolataimmal van feladatom, nem másokéval…”

"A legnagyobb sikerem a legnagyobb kudarcomból született"

Lia nem próbálja meg szépíteni azokat az időszakokat sem, amikor nem látta, hogyan tovább. Volt olyan krízis az életében, amikor a veszteség annyira bénító volt, hogy képtelen volt elhinni: valaminek a vége egyben valami másnak a kezdete is lehet. De mindig megmoccan benne ilyenkor valami, amiből építkezni lehet… 

„Elkezdek mászni fölfelé” – meséli. Akkor is, ha még nem tudja, mi várja odakint.

Néha kapaszkodót talál, máskor alagutat fúr magának. A legtöbbször nem tudja, hová vezet az út, amin elindult, csak megy tovább, egyik lábát teszi a másik után. És végül mindig az derült ki, megérte. 

„Mindig lett gyümölcse annak, amikor összeszedtem az erőmet, hogy tegyek valamit saját magamért.”

Talán ezért mondja azt is, hogy a legnagyobb sikere a legnagyobb kudarcából született. Nem egy konkrét díjra vagy eredményre gondol, hanem arra a tulajdonságára, hogy képes változni, változtatni. Hogy ma már szembe tud menni a félelmeivel, hogy megtanult szeretettel, tisztelettel és következetesen nemet mondani, és hogy határokat tud húzni akkor is, amikor ott mozognak még benne a régi beidegződések. És legfőképpen: hogy egészen másképp kezdett bánni saját magával.

Mikor érzi magát igazán szépnek?

Lia válasza erre a kérdésre talán mindennél többet elmond arról, mit jelent számára a nőiesség.

„Amikor harmónia van bennem.”

Amikor érzi, hogy van fénye. Amikor szeretetben van – elsősorban önmagával. Amikor nem a jövőn gondolkodik, hanem megéli a jelent, annak izgalmát, nyugalmát és teljességét. Ez pedig független a kilóktól vagy épp az életkortól.

Azt vallja, nem a külső elvárásoktól függ, hogy lehet-e egy nő igazán önazonos. Szívesen válaszol például arra a kérdésre is, hogy:

Van-e élet 50 után?

A válasza egyértelmű. Van, sőt! Szerinte 50 fölött nem egyszerűen folytatódik az élet – valami egészen új is elkezdődhet.

A barátainak köszönhetően rálát a hatvan felettiek életére is, látja, mennyi lehetőség, program, kíváncsiság és öröm van még az ember előtt ebben a korban is.

„50 évesen már pontosan tudom, hogy nincs időm arra, ami feleslegesen rabolja az energiáimat. Valójában már 20 évesen sem volt erre idő – csak akkor ezzel még nem voltam tisztában…”

A könnyedség mögött tudatosság van

Lia történetében talán éppen ez az egyik legizgalmasabb: hogy a könnyedség nem feltétlenül jelent könnyű életet. A humor, a játékosság, a „nagy, lusta macska” mögött egy nagyon tudatos nő áll, aki sokat dolgozott azon, hogy megértse önmagát.

Ma is tanul, tudja magáról, hogy hajlamos a függő gondolkodásra, és hogy a feszültségek kezelésére gyakran választja azt az utat, hogy a munkába temetkezik. De már odafigyel arra, hogy képes legyen saját maga mellett dönteni, ki tud lépni olyan helyzetekből, amelyek nem okoznak örömet, és meg tudja adni magának azokat a kereteket, amelyekre szüksége van.

Nem tökéletességre törekszik, hanem egy olyan életre, amelyben van helye a munkának, a kapcsolatoknak, a magánynak, az otthonnak, a kíváncsiságnak, és annak is, hogy néha egyszerűen csak elmerüljön egy könyvben a párnák között.

Egy nő, aki nem akar többé megfelelni

A fotózás képein Lia egyszerre elegáns és felszabadult. A klasszikus fehér-fekete összeállítás letisztultsága mögött ott van valami játékosabb, könnyedebb is, pontosan az a kettősség, amely az interjúban is megjelenik.

Mert a valódi karakter talán éppen attól születik meg, hogy nem akarunk mindent egyetlen szerepbe sűríteni. Lehetünk határozottak és érzékenyek. Elegánsak és játékosak. Dolgozhatunk keményen, miközben tudunk semmit sem csinálni. Lehetünk társaságiak, és közben szükségünk lehet a magányra.

Lia története nem arról szól, hogy megtalálta a tökéletes önmagát, hanem arról, hogy egyre kevésbé akar másnak látszani. Talán ezért is illik hozzá annyira az a mondat, amelyet saját szlogenjének választana:

„A melankólia a szomorúság boldogsága.”

- Victor Hugo

Pokorny Lia a FutuREAL WOMAN sorozat első szereplője.

Azok a nők inspirálnak bennünket, akiknek nemcsak a sikereit látjuk, hanem az utat is, amely odáig vezetett. A döntéseket, a bizonytalanságokat, a kudarcokat, az újrakezdéseket és azokat a pillanatokat, amikor valaki egyszer csak rájön: nem kell tovább ugyanúgy élnie, mint eddig.

A FutuREAL WOMAN számunkra nem egy tökéletes nő képe. Hanem egy valódi nő története. Egy nőé, aki változik, tanul, újrakezd. Néha megáll, néha alagutat fúr magának, és közben egyre közelebb kerül ahhoz, aki valójában.

Pokorny Lia ilyen nő.